Ahogy virágba borulnak a fák és egyre hosszabbak a nappalok, megérkezik a grillszezon is – a baráti összejövetelek, szabadtéri vacsorák,...
Bemutatjuk a Tokajicum első pezsgőit!
A Tokajicum Borház termékskálája viszonylag állandó, de a háttérben folyamatosan fejlesztünk, tökéletesítünk, csiszolunk a borokon. 2021-ben elhatároztuk, hogy új termékekkel bővülünk, szerettünk volna valami olyat, ami üde színfoltja lesz a portfoliónknak. Így születtek meg a Tokajicum Brut és Sec pezsgőink.
Az előtérbe a frissességet helyeztük, és egyszerűen azt, hogy jól essen meginni. Szeretjük az érzést, amikor olyan összhang van egyetlen kortyban, hogy kívánjuk a következőt. Pezsgőinket úgy alkottuk meg, hogy bármihez kibonthatunk egy palackot, egy csintalan mosolyt hoz azonnal, ezt tükrözi a dizájn is.
Butella László borászunk úgy fogalmazott, számára is szakmai kihívást, és egy kis önmegvalósítást is jelentett létrehozásuk.
„Más perspektíva, mint például közönség kedvenc borunk, a Kedves megalkotása, a terület művelési módjának átalakításától kezdve a készítésen át más figyelmet követelt. Örülök az új iránynak, és annak, hogy ebben is meg tudjuk mutatni, milyen erős tud lenni Tokaj-Hegyalja!” – tette hozzá Butella László.
Száraz és félszáraz pezsgőink üde, friss illattal rendelkeznek, melyekben lime, licsi, zöld alma illatok jönnek elő, melyet nagyon szép savak kísérnek. Szánkban kellemes buborékhalmaz fogad, igazi üdítő, frissítő különleges első pezsgő.
Külön öröm számunkra, hogy a méltán neves Bor és Piac szakmai magazin Ünnepi tesztjén Tokajicum Brut pezsgőnket a legjobbak közé választották.
Pezsgőink már előrendelhetők, most rendkívül kedvezményes áron, 6 palack rendelése esetén most 11. 940 Ft-ért, a kiszállítás pedig ingyenes az ország egész területén. Rendelni e-mailben tudtok a tovispataki.adam@vorosfeher.hu címen.
Legfrissebb Hírek
Húsvéti borajánló a Vörös és Fehér Borwebshoptól – Ünnepi pillanatok a Szent Gaál és a Tokajicum boraival
A húsvét nemcsak a tavasz és az újjászületés ünnepe, hanem egyben a családi összejövetelek, meghitt vacsorák és persze a kiváló...