fbpx

„A víz megnevetteti a bort“, avagy a fröccs történelme

A legenda szerint az első fröccs Fáy András író és politikus híres pincéjében, Fóton készült. Fáy présháza a művészvilág és a bankárvilág színtere volt, 1842. októberében is néhány barátját, többük közt Vörösmartyt, Czuczort és Jedlik Ányost hívta szüretre. Jedlik pedig, aki nemcsak az elektromosság nagy tudósa volt, hanem a szódavíz magyar feltalálója is, magával vitt egy szifont és elkészítette az első spritzert.

Ám a spritzer szó nem tetszett Vörösmartynak, aki aktív híve volt a magyarosításnak, ezért lefordította azt az azóta is jól ismert fröccsre, melynek olyan a hangzása, mint amikor a szódát hozzáengedjük a borhoz.

Többen úgy vélik, ez csak mendemonda, hisz az angol kémikus, Joseph Priestley tiszteletes már 1767-ben keverte a vizet szén-dioxiddal, a szifonfejet az angol Charles Plinth szabadalmaztatta 1813-ban, a fröccs szó pedig nem került bele a Czuczor-Fogarasi-szótárba, de nekünk ezt nem tisztünk eldönteni.

Ami tény, hogy a fröccs bor és szóda keveréke, és sok hírességet megihletett. Vörösmarty a Fóti dalban így ír: „Fölfelé megy a borban a gyöngy, jól teszi. Tőle senki e jogát el Nem veszi.“

Márai Sándor is méltatja a fröccsöt: „S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot.”

A fröccsnek számtalan verziója ismert már, a legkelendőbbeket természetesen hírességeinknek köszönhetjük. A kisfröccs (1 dl bor, 1 dl szóda), melyet kisfüttynek is szoktak nevezni, állítólag József Attilától származik. Szerinte ugyanis pont az a mérték, amit egy füttyre meg lehet inni. A nagyfröccs (2 dl bor 1 dl szóda) már Móra Ferenc kedvence volt, aki húzónak is nevezte. Nem mehetünk el a Krúdy fröccs mellett sem, melyet bizony maga Krúdy Gyula talált ki. Kedvence a velős pirítós volt, ehhez dukált az 1 literes kancsóban készült fröccs, mely 9 dl borból és 1 deci szódából állt, csak, hogy valami szétcsapja a velőt.

Egyébként a magyaros, fűszeres ételek egyenesen követelik a fröccsöt, a gyomornak nem árt, a víz miatt hidratál, és kevés a kalóriaértéke, így nem is hízlal. Annyira.

A Deák-bólé a Krúdy fröccshöz képest a józanság itala, mely kevés borból és sok „hőbörgő“ vízből áll. Az Újházy fröccs már-már felér egy gyógykezeléssel, a híres színész ugyanis szóda helyett jégbe hűtött kovászosuborka levével öntötte fel a bort. Hát, ízlések és pofonok… A harmatos fröccs Tömörkény Istvántól kapta a nevét, a „kutyaijesztő üvegből“ a rizling fölött elspriccelünk egy adag szódát. Ami a borban landol, az a harmat. Így kérte Latinovits Zoltán is.

Ezeken felül persze van már Puskás fröccs, a híres 6:3 aránnyal, hosszúlépés, horgászfröccs, házmester, viceházmester, háziúr, sport fröccs, sóher fröccs, góré fröccs, polgármester, maflás, csatos, lámpás, brazil, barcelona, bakteranyós, maci fröccs, és még sorolhatnánk.

„A szóda már civilizáció, ez igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka. Sajátsága, de igaz, hogy fröccsöt nem tud a magánember készíteni. Hiába tanulod meg a leckét, hasztalan vásárolsz három decis poharakat, igen, hiába méred ki és vegyíted aggályos gondosan a két deci bort egy deci szikvízzel, a fröccs képletét csak a hivatásos csapos ismeri” – így véli Márai Sándor.

Mi ezt nem vitatjuk, ezért elkészítettük számotokra a nyár slágereit, a legfrissítőbb fröccsöket, melyeket kiszerelésüknek köszönhetően bárhova magatokkal vihettek, legyen szó meccsről, fesztiválról, piknikről, vagy otthoni grillpartyról. Termékeinket megtaláljátok webshopunkban itt és itt!

 

Forrás: itt és itt és itt

 

 

 

 

 

Legfrissebb Hírek

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel időszakos hírlevelünkre és értesülj első kézből új borainkról, kedvezményeinkről és eseményeinkről.
Elmúltam 18 éves. Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót. Hozzájárulok ahhoz, hogy személyre szabott ajánlatokkal és tartalmakkal keressetek meg a jövőben.
hu_HUHungarian

Az vorosfeher.hu webáruház elkötelezett a kultúrált italfogyasztás mellett. Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.

Kérjük erősítse meg életkorát!
Elmúltam 18 éves.