fbpx

A szüret jegyében telt a szeptemberünk Tokaj-Hegyalján

A 16-17. században még a törvénykezést is beszüntették szüret idejére, és bevalljuk, ilyenkor bizony nekünk is csak ekörül forog az eszünk. A Tokajicumnál is megkezdődtek a munkálatok a dűlőkön, mutatjuk, eddig hogyan teltek mindennapjaink.

Sárgamuskotállyal kezdtük a szüretet, a tokaj-hegyaljai fajták közül a legillatosabbal, majd furmint-hárssal folytattuk, amelyből egy újdonsággal készülünk nektek. Szerencsére minden alapanyag kicsattan az egészségtől.

Hónap közepén a Kerektölgyes és Holdvölgy dűlőkön furminttal folytattuk a munkánkat. Butella László, a Tokajicum borásza úgy véli, az időben leszüretelt alapanyag az egyik legfontosabb momentum. Kézi szüret lévén, sok gondos kéz hajnali órákban megkezdett munkájának eredményét láthatjátok majd poharaitokban.

Már eleve az adott termékhez műveljük a földet, minden borunkhoz a megfelelő érettségű szőlőt választjuk, ehhez elengedhetetlen a nagy szaktudású emberekből álló csapatunk munkája.

Vannak még területeink, melyek türelmesen várják a kései szüretet, és bár az eső sokszor nehezítette munkánkat és okozott némi fejtörést, az átok áldássá formálódott, mikor érett fürtjeink aszúsodni kezdtek. Nagy várakozással nézünk a 2022-es évjáratok elébe!

Kicsit olyan ez nekünk, mint a Karácsony. Készülünk, szívünk-lelkünk beletesszük, aztán átéljük a csodát, amivel titeket is megajándékozhatunk.

Amíg elkészülnek az újborok, kóstoljátok meg előző évjáratainkat, webáruházunkból kényelmesen, egyszerűen tudtok rendelni otthonotokba.

Legfrissebb Hírek

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel időszakos hírlevelünkre és értesülj első kézből új borainkról, kedvezményeinkről és eseményeinkről.
Elmúltam 18 éves. Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót. Hozzájárulok ahhoz, hogy személyre szabott ajánlatokkal és tartalmakkal keressetek meg a jövőben.
hu_HUHungarian

Az vorosfeher.hu webáruház elkötelezett a kultúrált italfogyasztás mellett. Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.

Kérjük erősítse meg életkorát!
Elmúltam 18 éves.