fbpx

Ezért kell sok bort inni Vince napján

Január 22-én ünnepeljük Szent Vince napját, ez az év első boros ünnepe. De ki is volt Szent Vince, akit a bor védőszentjének tartanak, neve napja pedig egybeforrt a termésjóslással? És milyen hagyományok fűződnek ehhez a januári naphoz? Ennek jártunk utána.

Zaragózai Szent Vince a 3. században élt, történeti valósága kétségtelen, de életéről és haláláról kevés információ maradt fent. Huescában született, szülei valószínűleg nemesek voltak, a szent és profán tudományokra Zaragoza püspöke oktatta. Miután diakónussá szentelték, az idős püspök mellett tevékenykedett, míg Diocletianus császár el nem rendelte az utolsó nagy keresztényüldözést. Valencia helytartója a püspökön és diakónusán kezdte a parancs végrehajtását, és válogatott módon kínozták őket. A temetést is megtagadták tőle, holttestét a szántóföldre dobták a kutyák és madarak martalékául.

Vince nevének jelentése: győzedelmes. Úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. Több hagyomány is kapcsolódik a nevéhez, többek közt Franciaországban, Portugáliában, Elzászban, Dél-Németországban és Ausztriában is nagyra tartják.

Időjóslás

Elsősorban ünnepének dátuma miatt lett népszerű több országban, nevének rokon hangzása a vinum, bor szóval magyarázza, hogy a szőlészek szentje lett – a francia Vincent pl. „százannyi bor” jelentésű –, és névnapja időjárásából a várható bortermést szokták megjósolni: „Ha megcsordul a Vince, Tele lesz a pince.” Azaz, ha a neve napján olvad, jó lesz a szőlőtermés.

Vince vessző

A szőlősgazdák nem csak a Vince napi időjárásból, hanem a metszett “Vince vesszők” állapotából is megjósolják a szüret gazdagságát. Az eljárás szerint a vesszőket üvegbe kell rakni, meleg helyen tárolni és kivárni, hogy kihajtsanak. Ha sok rügy hajt ki, bőségesen lesz bor, ha nem, akkor nem lesz mulatozás.

Borfogyasztás

Úgy tartják, a jó termést azzal is elő lehet segíteni, ha Vince napján sok bort iszunk. Nekünk ez a legszimpatikusabb hagyomány.

Szentelés

Sok helyen papot is hívtak, a szőlőtőkékre Isten áldását kérték. A szőlő négy sarkát borral, vagy szenteltvízzel öntözték meg.

Gömböc a tőkékre

Babonás fortélyokhoz is folyamodtak a gazdák, például bekapáláskor bort rejtettek a föld alá, vagy a szőlősorok végére kolbászokat, hurkákat, disznósajtot lógattak, ezzel ösztönözve a szőlőt a növekedésre.

Pincejárás

Ez a legáltalánosabb, ma is megtartott hagyomány. A borászok egyik pincéből a másikba járva kóstolják egymás borait és áldomást mondanak vagy énekelnek a jó termésért.

Forrás: wikipédia, boraszportal.hu

Legfrissebb Hírek

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel időszakos hírlevelünkre és értesülj első kézből új borainkról, kedvezményeinkről és eseményeinkről.
Elmúltam 18 éves. Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót. Hozzájárulok ahhoz, hogy személyre szabott ajánlatokkal és tartalmakkal keressetek meg a jövőben.
hu_HUHungarian

Az vorosfeher.hu webáruház elkötelezett a kultúrált italfogyasztás mellett. Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.

Kérjük erősítse meg életkorát!
Elmúltam 18 éves.