fbpx

XI. Furmint Február

Belekóstoltunk a Furmint Februárba!

A furmintok nagy kóstoló eseménye már több mint 10 éve tereli össze a közel száz hazai és határon túli termelő több mint kétszáz borát. A Tokajicum Borászat is részt vett, és nem is akármilyen tételekkel nyűgözték le a furmint iránt érdeklődőket: Tokajicum Királygát Furmint 2018, Tokajicum Királygát Furmint 2019 (hordóminta) és Tokajicum Aszú 5 Puttonyos 2014.

A „Királygát” Furmintok nevüket a tokaji Királygát-dűlőről kapták, melynek jellegzetessége az ásványi anyagokban gazdag kőzet. A borok ebből a rétegből nyerik a minerális ízvilágot, melyet a Furmint fajtára jellemző elegáns savtartalom és a fahordós érlelés során szerzett érlelt zamatok és a birsalma, körte jelleg egészít ki.

A szakmai kóstoltatások alapján a 2018-as és a 2019-es évjáratú minta már most hatalmas érdeklődésnek örvendhet.

A tokaj-hegyaljai borászat leginkább kedvelt tétele a vidékre jellemző 5 Puttonyos Aszú volt, mely egyben a 2018-as VinAgora verseny aranyérmes bora is. Ebben a tételben két technológia találkozik: a tradicionális alapokat és az elődeinek tapasztalatait felhasználva ötvözi a Tokajicum borászat a modernkor vívmányait. Az aszút egyensúly jellemzi, mely a szájban lévő sav és cukor táncát jelenti. 

Az eseménysorozat ötlete Kézdy Dánieltől származik 2009-ből, amikor is még egyrészről a furmint közel sem tartozott a legismertebb szőlőfajták közé, másrészről pedig szokatlannak hatott egy száraz tokaji szőlőfajtának egy ekkora szabású eseményt keríteni. Mégis milyen jól alakult.

Jelenleg a fajta folyamatos kihívásokkal néz szembe, hiszen a nemzetközi trendek és elvárások magasak vele szembe: gyümölcsös aromák, visszafogott alkohol-tartalom, vibráló savak. A feladat közel sem egyszerű a borászatok előtt, de a megoldások igazán sokszínűek és előremutatóak. 

 

Legfrissebb Hírek

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel időszakos hírlevelünkre és értesülj első kézből új borainkról, kedvezményeinkről és eseményeinkről.
Elmúltam 18 éves. Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót. Hozzájárulok ahhoz, hogy személyre szabott ajánlatokkal és tartalmakkal keressetek meg a jövőben.
hu_HUHungarian

Az vorosfeher.hu webáruház elkötelezett a kultúrált italfogyasztás mellett. Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.

Kérjük erősítse meg életkorát!
Elmúltam 18 éves.