fbpx

A Szent Gaálnál már elkezdődött, a Tokajicumnál pedig készülünk a szüretre

Augusztus második felében megkezdtük a szüretet Irsai és Néró rozé alapanyaggal Szekszárdon. Íme Posevitz Ilona szőlészünk és borászunk beszámolója a szüretről: tavalyi évhez képest előbb szüretelünk, akkor szeptember 11-én kezdtük.

Az aszályos időjárás miatt komolyabb odafigyelést igényel erjesztéstechnikailag a fehér és rozé borok készítése. A vörösbor tekintetében Kadarkával és Pinot Noirral folytatjuk, próbaszürettel megalapozva.

Kevesebb lémennyiség mellett koncentrált alapanyagra számítunk. Jellemző, hogy komoly eltérések mutatkoznak egyes termőterületek között fekvésük, mikroklimatikus adottságuk, elvégzett zöldmunka szerint. Várakozással, bizakodással nézünk elébe – mondta a borászunk.

A Tokajicum Borháznál is felpörögtek az események, bár ott a szüret még nem kezdődött el, az előkészületi munkálatok, a gépek tisztítása, átmosása már javában zajlik, a furmint fürtök pedig szépen cseperednek.

Butella László, a Tokajicum szőlésze és borásza így foglalta össze a szüret előtti időszakot: nagyon várjuk a 2022-es szüretet, szinte már a küszöbön van. Érdekes ez az évjárat is, nem hagy minket unatkozni. Ebben az évben a víz hiánya állít nekünk komoly akadályt, ami meglátszik a szőlő kötődésében. Ami tisztán kivehető, hogy a szőlőben a fajták közül legjobban a hárslevelűt, és a fiatal tőkéket viseli meg a szárazság.

Tokaj-hegyalja észak-keleti csücskében picivel több csapadék volt, mint a déli löszös részeken, az idősebb tőkék, melyeknek gyökere jóval mélyebben van, több vizet tudtak hasznosítani. A hőség miatt, azoknál, akik leveleztek, kiszabadították a fürt zónát, ott nem ritka a bogyóhéjakon lévő napperzselés nyoma. Növényvédelem szempontjából viszont szerencsés a helyzet, a kánikula nem kedvezett a gombáknak, és szép egészségesek az ültetvények. Valószínűleg a lényeredék és ezzel a szőlőfürtök átlagsúlya el fog maradni az átlagtól, de mindent egybevéve bizakodva várjuk, hogy újból egy szép évjárat lesz a markunkban év végére.

Addig is, kóstoljátok meg előző évjáratainkat, melyeket webshopunkból is be tudtok szerezni. Hat palack esetén a kiszállítás is ingyenes, így megéri most feltölteni az otthoni készleteket.

Legfrissebb Hírek

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel időszakos hírlevelünkre és értesülj első kézből új borainkról, kedvezményeinkről és eseményeinkről.
Elmúltam 18 éves. Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót. Hozzájárulok ahhoz, hogy személyre szabott ajánlatokkal és tartalmakkal keressetek meg a jövőben.
hu_HUHungarian

Az vorosfeher.hu webáruház elkötelezett a kultúrált italfogyasztás mellett. Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.

Kérjük erősítse meg életkorát!
Elmúltam 18 éves.